"Három kisregény került ebbe a kötetbe. Az Én és én egészen ifjúkori munka, húszas éveim végén írtam (1979), miután eltöltöttem egy szûk hetet Bábolnán, az akkori szocializmus kiemelt állami gazdaságában, mely állattenyésztésre szakosodott, sorozatgyártott boldogtalan csirkétõl sikeres versenylóig.## ## Az Emily néni szakálla címût tizennégy évvel késõbb írtam (1993). Angoltanfolyamra jártunk Kepes Andrással, mely nagyjából a kisregényben olvasható módszerrel próbált középfokú tudáshoz juttatni bennünket, egy hónap alatt. Nem bentlakásosan, csak bejárósan. A siker elmaradt. Eléggé filmszerûnek éreztem a témát, és egy darabig fontolgatta az Objektív Stúdió, hogy lecsapjon rá, végül ez elmaradt, már nem emlékszem rá, miért. Az, hogy miképpen zajlott az ilyesmi a magyar filmgyártásban, a következõ kisregény egyik fejezetében valamelyest körvonalazódik.## ## A Márkez meg én újabb tizenegy év múltán született (2003-4). Ez volt az elsõ szemérmes kísérlet valamiféle önéletrajzi szöveg létrehozására. Ihletõje a spanyol nyelv volt, melyet nagy erõkkel igyekeztem magamba szívni, mert el akartam olvasni eredetiben a Száz év magány címû regényt. Sikerült. Gabriel García Márquezt közeli szellemi rokonomnak éreztem és érzem. Képe a konyhában lóg, azon a falon, ahol a családtagjaim fotói..." (a Szerzõ)## ## Olvasson bele Részlet a könyvbõl## ## A Könyvjelzõ magazin 2015. áprilisi számában megjelent cikk Realizmusok között##